H-3980 Sátoraljaújhely, Pataki út 39

+36 47 521 067

rexbau@rexbau.hu

Elismerés

Cégünk 25 esztendeje a Zemplén térség meghatározó gazdaságfejlesztő, építőipari vállalkozása. Cégünket alvállalkozóinkkal és megrendelőinkkel tett közös erőfeszítéseit ismerte el a szakma, amikor a cég alapítójának és ügyvezetőjének 2014-ben Az év építőipari vállalkozása Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében kitüntető elismerést adományozta.

 

A DÍJ KAPCSÁN, AZ ÉSZAK MAGYARORSZÁGGAL KÉSZÜLT INTERJÚ AZ ALÁBBIAKBAN OLVASHATÓ!

 

"Egyszerűen belevágtunk, és működött"

Interjú Novák Csabával, a Rex-Bau Kft. ügyvezető igazgatójával

 

Az év építőipari vállalkozása a sátoraljaújhelyi székhelyű Rex-Bau Kft.

 

Miskolc, Sátoraljaújhely. A vállalkozás épp ez évben 25 éves. Így akár születésnapi ajándéknak is beillik az elismerés. Novák Csaba ügyvezető igazgató szerint, ha szakmailag hozzáértő emberek dolgoznak egy cégnél, akkor ott nagy baj nem lehet. Még a válságot is túl lehet élni.

 

Hogyan kezdődött? Honnan indult a vállalkozása? Novák Csaba: Építőmérnök vagyok, és a rendszerváltozás után mint magánvállalkozó, építőipari tervezéssel kezdtem el foglalkozni. Később a kivitelezés lehetősége is szóba jött. Egyszerűen elindítottuk a vállalkozásunkat a feleségemmel, és a mai napig kizárólag családi vállalkozásként működik a cégünk. Ennek épp 25 éve, így a mostani elismerés méltó megkoronázása a munkánknak. Tehát amikor belevágtunk a kivitelezésbe, elkezdett fejlődni a cég. Kezdetben pár emberrel dolgoztunk, de utána szépen fejlődött a létszám is.

 

Hová jutottak el a 25 év alatt? Hogyan jellemezné most a cégét? Novák Csaba: Most elsősorban szerkezetépítéssel foglalkozunk. A kezdet kezdetén foglalkoztunk lakóházépítéssel, magasépítési technológiákkal is, de folyamatosan átalakult a cég mélyépítésre, valamint szerkezetépítésre. Rájöttünk arra, hogy úgy maradhatunk talpon, ha választunk egy szakágat, de abban profik vagyunk. Ma már annyira szerteágazó az építőipar, hogy azt globálisan nem lehet végezni. Ezért kiválasztottuk a szerkezetépítést. Vasbeton szerkezetekkel, ipari padlókkal, valamint út- és mélyépítéssel foglalkozunk. A 2008-as válság előtt 45 saját emberrel dolgoztunk, utána a létszámunk olyan 20 főre csökkent, most viszont úgy gondolom, hogy megerősödve jöttünk ki a válságból, tehát újra fejlődik a cégünk. Az árbevételünket megháromszoroztuk, a cégünk pedig újra kezdi felvenni azt a létszámot, amivel korábban is dolgoztunk. Egyszóval túléltük.

 

Mi, hétköznapi emberek, hol találkozhatunk azokkal az épületekkel, utakkal, terekkel, amelyek az önök munkáját dicsérik? Novák Csaba: Igazából mi önkormányzatoknak dolgoztunk, útépítési és szerkezetépítési munkákat végzünk. Például mi készítettük Sátoraljaújhely főterét, annak díszburkolatát, illetve az egész tér megjelenését. Jelenleg egy szlovák céggel dolgozunk együtt egy nagy munkán. Sátoraljaújhelyen két hegy között közel egy kilométeres panorámás libegőkabint építünk, mellette pedig egy osztrák céggel közösen egy átcsúszót. Ezek turisztikai attrakciók lesznek.

 

Van-e olyan technológia, amit a térségben csak önök tudnak? Novák Csaba: A cégünk életében volt egy olyan 4-5 év, amikor Olaszországban dolgoztunk, és ott elsajátítottuk a földrengésbiztos alapozási technológiát, amit most átültettünk itt a helyi viszonyokra. Az egyik újhelyi cégnek készítünk nagy teherbírású alaptesteket, amire 300 tonna terhelésű gépeket építenek. Ennek a technológiának az a lényege, hogy a környezetének semmiféle káros rezgést nem ad át. Tehát megóvja az épületszerkezeteket a mellette lévő műhelyeket, üzemeket a káros hatásoktól.

 

Mi a vállalkozása sikerének a titka? Tudás, szorgalom, szerencse? Vagy mindez együtt? Novák Csaba: Azt mondom, hogy szerencse is kell nyilvánvalóan, de én úgy látom, hogy cégünknél nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy továbbképezzük magunkat felső vezetői és dolgozói szinten egyaránt. Az építőiparban a téli időszak kicsit lazább, így ilyenkor folynak a továbbképzések. Én magam is elvégeztem Budapesten a közlekedési műszaki mérnöki szakot annak érdekében, hogy a cél profiljának megfelelő végzettségem meglegyen. A művezető kollégáinkat technikusi oklevél megszervezésére ösztönöztük. De minden dolgozónk elsajátítja a saját szintjének megfelelő iskolai végzettséget, ami szakmailag nagyon lényeges.

 

Milyen nehézségekkel kell megküzdenie ma Magyarországon egy építőipari cégnek? Novák Csaba: Az összes közgazdasági tankönyv úgy kezdődik, hogy a forrásokból mindig kevés van. A likviditási problémákat természetesen nekünk is meg kell oldanunk. Segítség, hogy nagyon sok pályázaton veszünk részt, hiszen egy építőipari cégnek a beruházás nagy részét finanszíroznia kell. Tehát az egyik ilyen nehézség az állandó finanszírozási probléma. Én úgy gondolom, hogy más különösebb probléma egyébként nem lenne az építőiparban, mert ahol szakképzett munkavállalók dolgoznak, és felelősségteljesen végzik a munkájukat, ott rendben megy a munka.

 

Mit szólt akkor, amikor megtudta, hogy az ön cége kapja Az év építőipari vállalkozása címet? Novák Csaba: Nagyon megtisztelő volt a jelölés. Én úgy éreztem, hogy az a szisztematikus munka, amit éveken keresztül végeztünk, annak most beérett a gyümölcse. Természetesen nagyon örültem neki, és a kollégáim is büszkék az elismerésre. Úgy gondolom, hogy ez egy folyamatnak az eredménye.

 

Egy ügyvezető igazgatónak szabadideje is van azért? Novák Csaba: Jut egy kicsi azért a családra is. De hát igazából a cég élete köti le az időm nagy részét. Napi 10 óra munka a minimum, és akkor még otthon sem tud mindig az ember szabadulni az intéznivalóktól.

 

Úgy tudom, a gyerekei is a műszaki pályát választották. Novák Csaba: Igen, a lányom szintén építőmérnök lett, ő Budapesten dolgozik, hasonló szakmában, mint én. Ő magasépítéssel foglalkozik. A középső fiam közlekedésépítő technikus, ő a cégnél dolgozik most már harmadik éve. Úgy látom, hogy nagyon jól megtalálta a helyét, és kezdi építgetni a saját karrierjét. A legfiatalabb gyermekem még általános iskolás, most fog majd felvételizni a gimnáziumba.

 

Összes hír

Minden jog fenntartva: Rex-Bau Kft. Sátoraljaújhely

 Az oldalt készítette: Kiss Sándor   www.visualcenter.hu