Sólyom 2 átcsúszó építése
A korábban épített Sólyom 1 átcsúszóhoz hasonlóan készült a Sólyom 2 kivitelezése is. Cégünk a projekt kivitelezésének összehangolásában (szlovákiai, ausztriai kollégák együttműködésével) és a föld- illetve vasbeton munkálatok elvégzésében vett részt.
A projekt során felmerülő nehezítő körülmények között megemlítendő, hogy az építkezés helyszíne külön organizációt igényelt, tekintve, hogy az átcsúszó egy hegy „tetejéről” egy másik „tetejére” érkezik. Ezáltal a felvonulási utak kialakítását nagy körültekintéssel kellett elvégezni. Másik nehezítő tényező, hogy a Zemplén sziklás domborzata miatt az alapozási földmunka eleve bonyolultnak bizonyult, ám a kivitelezés megkezdésekor kiderült, hogy gépi erőt nem lehet felvonultatni a helyszínre, így emberi erővel kellett kibontani a cca. 2,5 m x 6,0 m méretű alaptestek helyét.
A projekt „szépsége” számunkra abban nyilvánult meg, hogy az alaptestekben elhelyezésre került 4-4 db acél alapcsavar, amire helikopterek segítségével emelték rá az átcsúszó felszerkezetét. A szerkezet készen érkezett a helyszínre, a tőcsavarokra kerülő talplemezen a furatok milliméter pontosan helyezkedtek el, így a tőcsavarokat ugyanilyen pontosan kellett elhelyezni a vasbeton szerkezetben. Kollégáink pontos és szakszerű kivitelezésének köszönhetően ez sikeresen megtörtént, és a helyszíni helikopteres szereléskor nem ütköztünk akadályba.
Minden jog fenntartva: Rex-Bau Kft. Sátoraljaújhely
Az oldalt készítette: Kiss Sándor www.visualcenter.hu